Az idő múlásával mentális és fizikai állapotunk sajnálatos módon fokozatosan romlik, amelyet aztán tovább súlyosbíthatnak olyan tényezők, mint például az Alzheimer-kór. Az öregedést kutató tudósok nap mint nap fáradhatatlanul dolgoznak ennek a folyamatnak a megértésén. Egyre újabb és korszerűbb módszereket dolgoznak ki az öregedés nem kívánt hatásainak lassítására vagy akár visszafordítására. Igazán meglepő, hogy nagyon egyszerű, az orrunk előtt lévő dolgokkal is igen sokat tehetünk egészségünk, illetve mentális és fizikai fiatalságunk megőrzésének érdekében.

Kutatásokkal a testi és szellemi fiatalság megőrzéséért

Egy új, a Frontiers in Human Neuroscience nyíltforrású folyóiratban megjelent tanulmány azt mutatja, hogy azok az idősebb emberek, akik rendszeresen végeznek fizikai aktivitást, lassíthatják, vagy akár vissza is fordíthatják az agy öregedésének jeleit. A kutatók szerint azonban a testmozgások fajtái közül a legjobb eredményeket a tánccal lehet elérni.

A testmozgás és az agy állapotának kapcsolata

 A testmozgásnak az a jótékony hatása, hogy lelassítja, de akár vissza is fordíthatja az öregedéssel összefüggő mentális és fizikai képességek romlását. – állítja Dr. Kathrin Rehfeld, a tanulmány vezető szerzője, amely a neurodegeneratív betegségek központjában, a németországi Magdeburgban lett elvégezve. Ebben a tanulmányban megmutatjuk, hogy kétféle típusú testmozgás (a tánc és a kitartó edzés/kardio edzés) egyaránt növeli az agynak azt a területét, amely az életkorral egyébként csökken. Azonban amikor ezeket összehasonlítottuk, csak a tánc okozott észrevehető viselkedésbeli változásokat az egyensúly javulása szempontjából. 

Idős önkénteseket toboroztak a tanulmányhoz, akiknek az átlagos életkora 68 év volt. Ők aztán tizennyolc hónapon keresztül vagy heti egy táncedzést kaptak és tánckoreográfiákat kellett megtanulniuk, vagy hetente egyszer állóképességet és rugalmasságot növelő edzésen kellett részt venniük. Mindkét csoport növekedést mutatott az agy hippokampusz régiójában. Ez azért fontos, mert ez a terület hajlamos az életkorral összefüggő hanyatlásra, és olyan betegségek is befolyásolhatják őket, mint az Alzheimer-kór. Ez a terület kulcsszerepet játszik továbbá az emlékezetben és a tanulásban, valamint az egyensúly megőrzésében is.

Noha a korábbi kutatások kimutatták, hogy a testmozgás segíthet leküzdheti az életkorral összefüggő agyban bekövetkező hanyatlást, azonban az nem volt ismert, hogy egyik típusú testmozgás jobb lehet-e egy másiknál. Ennek értékelésére az önkénteseknek adott fizikai gyakorlatok különböztek. A hagyományos fitnesz edzési program főként ismétlődő gyakorlatokat végeztetett, például kerékpározást vagy nordic walkingot, de a tánccsoportot minden héten valami újabb kihívás elé állították.

Dr. Rehfeld elmagyarázza:

Megpróbáltuk az idősebb korosztály számára biztosítani a különböző műfajok (jazz, ballroom, latin-amerikai és line dance) folyamatosan változó táncrutinjait, lépéseit. Minden második héten újabb koreográfiákat tanultak, meg voltak változtatva a lépések, kartartások, formációk, gyorsaságok és ritmusok, hogy folyamatos tanulási folyamatban tartsák őket. Számukra a legnagyobb kihívást jelentette a koreográfiákra való emlékezés időbeli nyomás alatt, – azaz zenében kellett maradniuk – és az oktató jelzései, segítsége hiányában.

Táncot kutató tudósok

Úgy gondolják, hogy ezek az extra kihívások a felelősek az észrevehető egyensúlybeli különbségért, amelyet a tánccsoport résztvevői mutattak. Dr. Rehfeld és kollégái erre a kutatásra alapozva tevékenykednek újabb fitneszprogramok kidolgozására és kipróbálására, amelyek potenciálisan maximalizálhatják az agyra gyakorolt öregedésgátló hatásokat.

Forradalmian új módszer kidolgozásán fáradoznak a tudósok

Jelenleg egy új ” Jymmin ” nevű rendszert értékelünk (zenélés és torna). Ez egy érzékelés alapú rendszer, amely fizikai aktivitás alapján hangokat (dallamokat, ritmust) generál. Tudjuk, hogy a demenciában, azaz időskori leépülésben szenvedő betegek erősen reagálnak a zenehallgatásra. A fizikai aktivitás és az aktív zenekészítés ígéretes aspektusait szeretnénk kombinálni egy megvalósíthatósági tanulmányban a demenciás betegekkel.

Dr. Rehfeld megszívleledő tanácsával fejezi be előadását, amellyel ösztönözni kíván mindnyájunkat arra, hogy álljunk fel a székünkből, és táncoljunk a kedvenc ritmusunkra.

Úgy gondolom, hogy mindenki szeretne önálló és egészséges életet élni, ameddig csak lehetséges. A testmozgás az életmód egyik olyan tényezője, amely hozzájárulhat ehhez, ellensúlyozva számos kockázati tényezőt, és lelassítva az életkorhoz kapcsolódó leépülést. Azt hiszem, a tánc egy erőteljes eszköz a test és az elme új kihívásokhoz való szembesítéséhez, különösen az idősebb korban.

Reméljük, hogy cikkünkkel sikerült kedvet csinálnunk Neked is, hogy még ma elhatározd, hogy belépsz a táncok varázslatos világába. Hidd el, hogy a kutatásban vizsgáltakon kívül még számos egyéb kedvező hatás fog érni. Ne habozz, vágj bele bátran. Nézz szét tanfolyamaink, workshopjaink között és találd meg a számodra megfelelőt!